Wednesday, February 5, 2014

Teherhordas biciklivel

teherhordás biciklivel
Hét kilométernél rövidebb távon a legfeljebb 200 kilogramm tömegű árukat teherhordó két-  vagy háromkerekű kerékpáron volna érdemes fuvarozni, ezzel csökkenthető a kisebb haszongépjárművek (furgonok, gépkocsik) okozta szennyezés. A városi áruszállítás 51 százalékát simán vihetnénk biciklivel.

Erre az eredményre jutott egy három éve zajló uniós felmérés nyomán a Cycle Logistics elnevezésű projekt, amely 322 városból gyűjtött be adatokat. Az volt a céljuk, hogy megállapítsák: a városi forgalom jelentős részét adó áruforgalom mekkora hányada volna átterelhető teherhordó kerékpárokra. 

Kiderült ugyanis, hogy az áruszállítás csupán a városi forgalom 15 százalékát teszi ki, de a helyi légszennyezés 20-30 százalékáért felelős, tekintve, hogy ezek a járművek szinte kizárólag hagyományos meghajtásúak, azaz benzin- vagy dízelmotorosak, nem pedig elektromosak.

A felmérésre azért volt szükség, mert míg a hosszú távú áruszállításról és közlekedésről sok adat áll rendelkezésre, a városokra jellemző néhány kilométeres és pár csomagból álló kisfuvarozásról alig van adat, nemzetközi viszonylatban pláne. Az adatok elemzéséből kiviláglott, hogy a városi szállítás 3,5 tonnánál nagyobb teherautókkal, kétharmadát viszont ennél kisebbel, sőt, egy német felmérés azt állítja, sokhelyütt a városi kisteherfuvarozás 60 százalékához személygépkocsit használnak. 

Egy svájci adatsor szerint ráadásul a kisfuvarozó ágazat lendületesen fejlődik a szolgáltató szektorral párhuzamosan. Itt elsősorban a házhoz szállításra kell gondolni, amelynek jelentős hányadához bőven elég volna egy teherhordó tricikli.

Az ausztriai Grazban végzett egyik kutatás meglepő eredményt hozott: a városlakók átlagos vásárlásainak alig hat százalékához van szükség autóra, a többi kisárufuvar 80 százaléka kerékpárral is megoldható, nagyobb tömegű beszerzés esetén triciklivel.

Jelenleg azonban a bevásárlások 22 százalékát autóval végzik az átlagpolgárok, akik számára ezért egyre több helyen kínálnak két- vagy háromkerekű kedvezményeket. Például Franciaország-szerte már 40 Intermarché szupermarketben bérelhető a Koursavélo nevű teherhordó utánfutós kerékpár, akár hűtőtáskával és 48 órára is. A már említett Grazban 1992 óta érvényes a 30 kilométer/órás sebességkorlátozás a kerékpáros forgalom fellendítése érdekében, és a helyiek akár ezer euró is kérhetnek az önkormányzattól teherhordó kerékpárok vásárlásához.

Forrás: http://365.postr.hu/cimke/teherhordó+kerékpár

No comments:

Post a Comment