Hűtés.
A hűtőgép egy átlagos családnál a világítás után a legnagyobb áramfogyasztó eszköz, ráadásul a hűtőgép folyamatosan működik. Hatékony hűtő-használattal jelentős áram-megtakarítás érhető el.
Szerencsére hűtővel sokféleképpen lehet
hatékonyságot javítani, a fogyasztás ugyanis nagymértékben függ a hűtő
nagyságától, elhelyezkedésétől, szigetelésétől, kihasználtságától, úgy általában a használat módjától, az energiaosztályba való besorolása mellett.
Egy középkategóriájú hűtő átlagos ára 80 ezer forint, élettartama pedig minimum 10 év, ezért a hűtő megvásárlása hosszútávú
befektetésnek minősül. Fontos kérdés,
hogy egy drágább készülék megtérül-e, és ha igen, mikor. Könnyen
kiderülhet, hogy egy magasabb árú, de energiatakarékos hűtőgép a
készülék üzemeltetési költségeit is figyelembe véve hosszú távon
kevesebbe kerül, mint a hasonló kivitelű, olcsóbb, de nagyobb
energiafogyasztású típus.
Az Európai Unióban az "A" energiaosztályú készülékek piaci
részesedésének gyors növekedése miatt az "A" osztályon belül megjelent
az "A+" és az "A++" megjelölés, melyek között az "A++" az elérhető
leghatékonyabb energiafelhasználású terméket jelöli. Ezek átmeneti
jelölések arra az időszakra, amíg meg nem történik az energiafogyasztás
címkézési rendszerének teljes felülvizsgálata.
1. Hűtő megfelelő mérete.
Mindig akkora hűtőszekrényt válasszunk, amekkora a
háztartásunk igényeinek megfelel. Többszemélyes háztartás esetén
felnőttként 60 literes térfogattal számolhatunk. Ha túlságosan nagy
hűtőt veszünk, akkor jó eséllyel vagy üresen fog kongani, vagy
teletömjük felesleges, soha fel nem használt élelmiszerekkel. Egyik
megoldás sem kézenfekvő.
2. Hűtő elhelyezkedése.
Kérdés megválaszolásakor arra kell
gondolni, hogy a hűtőgép jól szellőző helyen legyen, főleg a hátoldala.
Manapság egyre nagyobb divat a hűtőt is beépíteni a konyhaszekrénybe.
Egy kisebb lakásban könnyen előfordulhat, hogy a konyha kis mérete miatt
a hűtő és a tűzhely egymás mellé kerül. Fontos, hogy a hűtő a lakás lehetőleg (leg)hidegebb pontjára kerüljön hiszen így kevésbé melegedik a környezetétől. 1 fokkal nagyobb hűtési igény 5%-kal több energiafogyasztást igényel - részletek: itt.
3. Kevés ajtó nyitogatás.
Minél több levegő kerül a hűtőszekrénybe,
annál több energiát használ fel a gép lehűtéséhez. Ne feledjük, itt is
érvényes az aranyigazság, 1 Celsius-fok változás 5-6%
energia-megtakarítást jelent.
4. Hatékony ajtó szigetelés.
Hűtő esetében egy papírdarabra rácsukjuk az
ajtót, és ha könnyen ki lehet húzni, ideje kicserélni a szigetelést. A
csere költsége elenyésző a rossz hőszigetelésből adódó
energiaveszteséghez képest.
5. Fagyasztót csak szükség esetén.
A fagyasztószekrény esetén 100 liter kihasználatlan terület egy év alatt 200 kWh feleslegesen elpazarolt energiát jelent.
6. Leolvasztás.
Ha a jégréteg vastagsága eléri az 1
cm-t, olvasszuk le, majd glicerinnel töröljük át a belső felületet, ami
csökkenti a dérképződést. Egyre inkább terjednek a No-frost
készülékek, mely hűtőknek az az előnye társaikkal szemben, hogy nem kell
őket leolvasztani, mert nem képződik dér a fagyasztótérben. Azt kevesen
tudják viszont, hogy ezek a csodahűtők nem csak drágábbak, de akár
30-40%-kal több áramot fogyasztanak!
7. Energiahatékony készülék vásárlása.
Vásárlás előtt érdemes
megbizonyosodni a kiszemelt típus energiahatékonyságáról, melyről a
legmegbízhatóbban az energiacímkén található adatok tájékoztatnak.
Mindig akkora hűtőszekrényt válasszunk, amekkora a háztartásunk
igényeinek megfelel!
8. Meleg ételt ne tegyünk bele.
Meleg ételt semmiképp se tegyünk
bele! Nemcsak mert energiapazarlás, hanem mert a hűtő élettartamának
rohamos csökkenéséhez vezet. Az ételeket soha ne fedél nélkül
tegyük a hűtőbe, a fedél nélkül párolgó meleg ételtől jobban jegesedig a
hűtőfelület, a jégréteg rontja a hűtő hatásfokát, és akár 30%-kal is
megnövelheti a hűtő energiafogyasztását!
9. Hőmérséklet beállítás.
Gondosan állítsuk be a
hőmérsékleteket! Az élelmiszerek tárolásához elegendő hűtőben a +5 fok,
fagyasztóban a -18 fok. Időnként ellenőrizzük a szigetelőanyag állapotát
is.
Forrás: www.termekkosar.hu, NFH
No comments:
Post a Comment